Néhány hete, pontosabban 2014. február 21-én feltettem pár kérdést a hazai főfórumon  az „Európai polgári kezdeményezés a szabad elektromos cigarettázásért” ügyében indított aláírásgyűjtés helyzetéről, esélyeiről.

Vélhetően rossz helyen tettem fel a kérdést, vagy valami egyéb ok játszhatott közre, mert válasz érdemben nem érkezett. Ezért ma reggel az adatok vonatkozásában végeztem egy kis magánelemzést.

A kezdeményezést 2013. november 25-én vették nyilvántartásba. Azóta eltelt a rendelkezésre álló egy év valamivel több mint negyede. Az érintettek már kívülről fújják a „legalább 7 ország és 1 millió aláírás” követelményt, erről nem is érdemes többet beszélni.

Százalékosan jelenleg így néz ki a 7 legaktívabb ország, mely felsorolásban jelenleg Magyarország a 6. 

EU_1

Ha olyan egyszerű lenne a matematikája a folyamatnak, mint ahogy most számolok vele, akkor elmondhatjuk, hogy egyedül a finnek állnak jól időarányosan. Ha országonként megvizsgáljuk az első 7 helyezettet, láthatjuk, hogy vannak köztük, ahol eltérő, ám viszonylag súlyos szabályozással állnak szemben a felhasználók. Dohányterméknek minősül, gyógyszernek minősül, várható szigorítás előtt állnak, nehezített beszerzés, stb. Köztük ott vagyunk mi is, a képlékeny helyzetünkkel.

A következő csoportot azok az országok alkotják, ahol még elérte a részvétel a 3%-ot.

EU_2

Ha itt is megvizsgáljuk a hátteret, láthatjuk, hogy ha van is ellenállás, jóval kisebb, mint az aktuális első 7 helyezett esetében. Ebben a szektorban némileg elviselhetőbb problémákkal néznek szembe a felhasználók, de azért enyhe szintű részvételre mér kaphatók voltak a kezdeményezés ügyében.

Jöjjön a harmadik, legnépesebb csoport, a 3% alattiak.

EU_3

Nekik, ha vannak is gondjaik, úgy tűnik, hogy magasabb az ingerküszöbük, és jobban együtt tudnak élni a problémával, mint a többi országbeli társaik. Feltételezem, valamilyen szinten náluk is kialakult egyfajta közösség, ahol szaladhatnának az aláírásra buzdító hírek. Az is lehet, hogy csak lassabban állnak neki a gyűjtögetésnek, aztán egyszer csak ott lesz valamelyikük az első hétben.

Összességében, ha megnézzük a 28 országra vetített állapotot, a következőt tapasztaljuk. Az 1 millió aláírásból jelenleg sikerült 53 ezret begyűjteni, mely könnyen kiszámítható, hogy 5.3 %-os részsikert jelent.

Vagyis a hátralévő feladat: A rendelkezésre álló időtartam negyede alatt sikerült az aláírások 5%-át beszerezni, a fennmaradó ¾ időszakban cél a maradék 95 % összegereblyézése.

Nem tűnik könnyű feladatnak, a sportfogadás nyelvére lefordítva, elég magas szorzót kapna a kezdeményezés sikeres befejezése.

A zöld téglalapot én is megnyomtam, és elektronikusan aláírtam a kezdeményezést. Az aláírásról a fórumról értesültem, illetve amikor néhány támogatottamnak rendelek, akkor a Vape42 borítékjában szintén találok egy erre vonatkozó kártyát. Gondolom, sok helyen lehet még értesülni az aláírásról, de miután már aláírtam, nem figyeltem különösebben ebből a célból az egyéb felületeket.

A magyarországi 10,2 % létszám tekintetében jelenleg 1677 főt  jelent.

Voltak már korábbi, más alapra helyezett petíciók, amiket ennyi idő alatt mintha többen írtak volna alá, de erre számszerűen már nem emlékszem. Arra igen, hogy volt nyereménysorsolással egybekötött aláírásgyűjtés is.

Ami elgondolkodtató, hogy ilyen széles hazai összefogással, zöldmatricás és egyéb szóróanyagos figyelemfelhívással, komoly egyesületi háttérrel miért tartunk még mindig csak itt? Többen is felemlegették, miszerint feszélyezi őket, hogy az aláírás során dokumentumként meg kell adni a személyi szám/személyi igazolvány/útlevél hármasból valamelyiket. Én nem érzem, hogy ezektől tartani kell, nem kéne, hogy visszatartó erő legyen. Kifogásnak viszont kiváló, ha valaki nem egy petíciós típus. Csak bízni lehet benne, hogy a korábbi petíciókhoz képest a visszafogott részvétel nem függ össze azzal, hogy pl. a nyereményes esetén néhányan többször is „beneveztek”, itt pedig elvileg csak egyszer érdemes.

Játsszunk kicsit a magyar számokkal! Kerekíteni fogok. Vegyünk 1700 aláírót. Ha megnézzük a szürke fórumot, a tagoknál, ha a „rang” szerint rendszerezünk, találunk 104 egyesületi tagot. Fogalmam sincs, hány tagja van jelenleg az egyesületnek, sosem kérdeztem. Tételezzük fel, hogy ennél valamivel több, nem kötelező a fórumozás. Kerekítsünk itt is, mondjuk 110-re. 1700 osztva 110-zel az fejenként 16 fő. Ez a szám jönne ki akkor, ha csak az egyesület tagjai által felbiztatott személyektől jöttek volna az aláírások. Biztosan vagyunk páran, akiket nem egyesületi tag kért fel a támogatásra.

Én azt érzem, ez a szám, az 1677, egyesületi támogatással negyed év alatt kevés. Tudom, hogy az egyesület szenzitív, nem minden esetben szereti a kívülről érkező kérdéseket, javaslatokat, kritikát. Szerencsére, most részemről semmi ilyesmiről nincs szó. Az észrevételem mindössze annyi, hogy ha ezeket a számokat nézzük, akkor a hátralévő időben még maradt némi esély a felzárkózásra, de inkább csak arra. Nyilván nem elegáns az egyesület vállára tenni ezt a feladatot, de vélhetően nem is határolódnak el a feladattól, sőt.

Véleményem szerint a kezdeményezés sikertelen lesz, ha most pénzt kéne rá tenni, ezt választanám. Illetve mégsem, mert ennek most olyan alacsony lehet a szorzója, amire önálló tippként nem érdemes tenni.

Én is szeretném, ha sikeres lenne, és a végkimenetel is rendezné a hazai helyzetet, hiszen a környezetemben többen is érintettek, de úgy látom, ha lesz is valami változás, azt nem ez a kezdeményezés hozza el. Nem csak a magyar szavazatok állása, hanem a jelenlegi összesített európai adatok alapján gondolom ezt.

Végezetül, ha más is elgondolkodik a maga módján, újra felteszem azt a kérdést, amire az írás elején már utaltam, hátha akár a szervezők, akár az egyesület, akár csak az olvasók közül előjön még vélemény:

Ti, szervezők, közreműködők, hogyan látjátok az esélyeket?

 

Reklámok